Az a helyzet, hogy baromi jó bulikon és koncerteken voltam ott. Sajnálom, hogy lezárult egy korszak, és tavaly októberben 30 év működés után bezárt az eleve pronyóra kialakított, mindazonáltal befogadható méretű Petőfi Csarnok.

1985-ben egy 19. századi kiállítás egyik itt maradt, sokáig raktárként funkcionáló csarnokát építették át ifjúsági szórakozóhellyé. Már messziről beazonosítható volt a Városliget - szerintem - legrondább épülete. A szívem azonban egy kicsit megszakadt érte.

Tessék, itt a hely promója egy 1985-ös Pulzusban, és egy Első Emelet koncert részlete.

Sokáig jártam ide a Depeche Mode Klubba. Emlékszem egy 2003 körül tartott remek Neo koncertre - akkoriban Szűts Krisztián (HS7) is velük zenélt. 2004-ben a Fun Lovin Criminals volt emlékezetes, 2006-ban a szabadtéri színpadon Billy Idol koncertje volt megismételhetetlen, és ha nagyon akarnék, még biztosan előkaparhatnék jó néhány emléket.

Miért szerettük? A bulik miatt. A koncertekért. Azért, mert becsukott szemmel sem tévedtünk volna el, kívülről tudtuk az épültet. Mert ennyi év után már tisztában voltunk vele, mit érdemes rendelni a büfében, és mit nem. Mert mindig találkoztunk ismerősökkel, anélkül, hogy előre megbeszéltük volna. Mert kurva jó ipari zene szólt egy időben a Depeche Mode klubestek alatt egy kis teremben. Mert még a cigiüsttől szürke falakat is megszoktuk. Mert a kedvenc szutyok helyeink egyike volt.

Szervusz, PeCsa! Hiányozni fogsz, a hibáiddal és tévedéseiddel együtt.