The Beat of Budapest

The Beat of Budapest

10 szürreális élmény, amit budapesti taxisokkal éltem át

2016. február 01. - Beats of Budapest

taxi1.jpg

Először úgy döntöttem, nem szállok be az Uber-taxis vitába. Aztán eszembe jutott jó néhány olyan élmény, ami miatt ma már inkább az éjszakai BKK-járatokat választom, vagy igyekszem elérni az utolsó metrót. Mert hogy egyelőre sem a taxisoknak, sem a nyilvánvaló adókerülőknek nem fizetek, az biztos.

Pontos dátumokra ugyan nem emlékszem, de ezekre a megtörtént esetekre igen. Lássuk, mi mindennel szórakoztattak engem, a szolgáltatásért fizető utast a budapesti taxisok!

1. Egy, aki üvöltözni kezdett a fejem mellett egy autóssal, a piros lámpánál,

aztán ki is szállt, és úgy üvöltözött tovább. Én meg hirtelen nem tudtam, mit csináljak, csak ültem mellette, de olyan volt, mintha engem inzultált volna.

2. Egy, aki olvashatatlanul töltötte ki a számlatömbön a számlát az utazásról

De már az elején csapott-vágott. Ez mindig is jellemző volt a taxisok többségére: fújtatás, bunkózás, beszólás, és volt, aki elém tolta a számlatömböt, hogy ha számlát akarok, töltsem ki én és a többi. Ezért egy idő után már előre jeleztem a telefonon a diszpécsernek, hogy számlát fogok kérni.

taxi5.jpg

3. Egy, aki ki akart velem kezdeni

A Kultiplexből tartottam hazafelé egy buli után (igen, akkor még volt Kulti). Azt nem mondanám, hogy erősen ittas állapotban voltam, sőt, nagyon is józanon kértem taxit és ültem be. A taxis egy negyvenes-ötvenes fickó volt, behízelgő modorban érdeklődött, hogy egy fiatal lány nem fél-e egyedül hazamenni, megpróbált személyes kérdéseket feltenni, én meg próbáltam hárítani. Amikor a telefonszámomat kérte, akkor már kezdtem megijedni. Fogalmam sincsen, mivel szereltem le, azt időközben elfelejtettem, de az az érzés, hogy bármit megtehetne velem, kiszolgáltatott vagyok egy idegen férfi autójában, az máig elkísér.

4. Egy, aki a Barátok köztet nézte a fedélzeti tévén

Nem, nem kapcsolta ki menet közben. Ennél csak az volt "mókásabb", amikor autóval mentem valahová és a szemközti sávban egy terepjáróban a kormánykerékre szétterített újságot olvasta egy faszi.

5. Egy, aki tőlem kérdezte meg, hol van az az utca, ahová megyünk, melyik kerületben, és hogy jutunk el oda

És nem volt egy k.va Budapest térképe. Dühös voltam, mert én meg nem azért fizetek egy szolgáltatásért, hogy mídfárer legyek a sofőr mellett, de siettem, és nem volt időm másikat hívni.

taxi4.jpg

6. Egy, aki ki sem jött a címre

Erre viszont konkrétan emlékszem: 2010 decembere volt, ehhez mérten nyilván hideg. Azt az ígéretet kaptam, hogy máris küldik a kocsit. Miután egy ideje hiába vártam, telefonáltam a taxitársaságnak, a diszpécser azt mondta, hogy ja, bocsi, elfelejtették.

A legnagyobb, legnevesebb taxistársaságok egyike volt, nem egy sufnicég. Nem hívtam őket többé, a számukat is kitöröltem a telefonomból.

7. Aki megállt és kiszállított a taxiból, miután azt mondtam neki, hogy a másik irányba menjen, amerre rövidebb

Előre tisztáztam, merre szeretnék menni, mert az útvonalat autóval már bejártam és ismertem. Egy születésnapra indultunk, amúgy is késésben voltunk. Körülbelül 100 métert (sem) tehettünk meg, szóltam, a faszi megállt a taxival, és azt mondta, azonnal szálljunk ki. Kiszálltunk, hívtunk egy másikat, másik társaságtól.

taxi2.jpg

8. Aki velem váltatta fel az ötezrest egy kisboltban, mert ő nem tudott visszaadni

Ötezerből nem tudott visszaadni. No komment. Ezután előre szóltam a diszpécsernek, hogy milyen bankjegy van nálam, és hogy olyat küldjön, aki tud visszaadni. Akkor még nem volt kártyás fizetés.

9. Amikor ismerős gyermekével utaztunk, de egyik biztonsági öv sem volt jó hátul

A taxis úgy vezetett, mintha zsákokat szállítana, a gyerek rettegett mellettem a hátsó ülésen. Miután jeleztük a problémát, az volt a válasz, hogy nem kell biztonsági övet használni.

10. Akivel totál eltévedtünk, mert kizárólag a gps-re hagyatkozott,

és nem volt hajlandó térképen ellenőrizni a címet. A 16. kerület legszélén, egy mező mellett kötöttünk ki, a semmi közepén.

taxi3.jpg

És persze közben eszembe jutott az a taxis is, aki piroson hajtott át velem, aztán még egy, aki mellett halálfélelmem volt, úgy vezetett és előzött, meg azok, akik iszonyatosan büdösek és mosdatlanok voltak, akiknél koszos volt az ülés, aztán az a fiatal srác, aki azzal szórakoztatott, hogy mekkora r....nc a barátnője és a többi.

Természetesen sok pozitív élményben is részem volt, soha nem felejtem el azt a taxist, aki amikor látta, hogyan szerencsétlenkedek a csomagokkal, leállította a motort, kiszállt, bezárta az autót, és segített felcipelni mindet az emeletre. Külön díj nélkül. Meg azok a középkorú férfiak, akik addig nem hajtottak el a lépcsőház elől, amíg meg nem győződtek arról, hogy bent vagyok biztonságban, és becsuktam magam mögött az ajtót.

A szomorú azonban az, hogy amikor képzeletbeli listát írok ellene és mellette érvekkel, akkor mindig előre tolakodnak a kellemetlen, sőt, kifejezetten megalázó emlékek.

A fotókat a Pixabay.com-on találtam

Ha megírnád a véleményedet vagy a saját élményeidet, akkor arra kérlek, hogy kulturált hangnemben tedd. Aki erre nem képes, annak törlöm a hozzászólását. Köszönöm a megértést.

A bejegyzés trackback címe:

https://thebeatofbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr408344618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2016.02.01. 18:17:29

Kemény élmények, nekem eddig csak pozitiv volt, van de ritkán járok taxival. A legutóbbi bulijuk után ugy döntöttem hogy csakis UBER!!!

Pistike1 2016.02.01. 18:28:03

kapucnis pulóver, piros edző cipő, nagy darabb, borostás, kopasz, tetovált primitív munkavállaló!
a másik, hogy lopnak, csalnak, hazudnak! a taxis háztartásbeli feleséggel három gyerekkel családi házban simán megél 50 ezer forintos jövedelemből! példaképül állítom a 47 ezret keresőknek, hogy így kell ezt csinálni!
aztán csodálkoztok, hogy szar az egészségügy, szar az oktatás, szar a szociális háló, nincs nyugdíj hát persze, mert lop a fodrász a kisboltos a pék a taxis a vízvezeték szerelő, hát alkosson veletek egy társadalombiztosítási közösséget az akinek hét anyja van!

anyahajókabinajtóhajtogató 2016.02.01. 18:32:42

A két legszarabb: Amikor még a 80' as években hazavitt tizenévesen a taxis és a 200Ft körüli viteldíjra adtam egy 20as jattot diákként erre a paraszt kidobta utánam a pénzt a földre. Gondolom mivel jó környéken volt a házunk, magasabb jattra számított. A másik egy szakadt f astrás taxis volt aki iszonyat ápolatlan, büdös volt és folyamatosan dohányzott, a kocsija is televolt csikkel és szeméttel. Hát ennyi, sok átlagos is volt bár már nem konfrontálódnak velem amióta 130kilós kopasz vagyok :)

Yaesu 2016.02.01. 18:42:31

Tudom, hogy most nagyon divat az Uber-t hype-olni, de kb. ugyanez a felsorolás ott is áll.

skvugdskuvsdiov 2016.02.01. 18:54:37

nekem a legdurvabb:

kb 3-4 éve még a hajógyárin dolgoztam (semmi diszko vagy hasonlo) es oda hivtam egy taxit. Lassan kisetaltam a kapuhoz ahol már állt pár autó, gondoltam megkérdem hátha már rám várnak. Mondtak nem, de mivel hideg volt, az egyik felajánlotta hogy beülhetek az autójába.
A rádió be volt kapcsolva ahol épp arról ment a társalgás hogy biztos valami discos hülyegyerek hivott taxit aki 3sarokra fog menni és hogy ő tobbet utazik mint ami a fuvar lesz. Majd a taxis (akivel az autóban ültem) beleszólt hogy fejezzék be mert itt ül az utas mellette.
Én hülye, megvártam és vele mentem haza:(

woofwoof 2016.02.01. 18:56:45

Elég sokszor utazom taxival, nem annyira szívlelem őket, leginkább mert nem szeretek idegenekkel az időjárásról beszélni, úgyhogy inkább tömegközlekedek ha lehet, de semmi durvább élményem nem volt még. El szoktak rontani dolgokat meg ápolatlanok is néha, de baszki nem Erzsébet királyné sofőrszolgálatáról beszélünk, hanem sima taxiról, amit nem feltétlenül a legműveltebb emberek vezetnek, ezért az elvárásokat is érdemes a realitások szintjén tartani, és akkor megspórolod a felesleges csalódásokat. De amúgy meg fogj kocsit New Yorkban vagy Bangkokban, aztán meglátod, hogy a budapesti taxizás egy csoda. és soha többet nem fogsz rinyálni az életben... :D

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2016.02.01. 19:11:47

"mídfárer"

Azmiaz? Csak nem véletlenül mitfárer vagy mitfahrer akart lenni?

FikkFakk 2016.02.01. 19:20:49

@Yaesu: nem, nem all ez a felsorolas. Az ubereseknek mindig magam adtam 5 csillagot, hibatlanok voltak. Taxis volt minden fele, 10bol kettot felpofoztam volna, ha tehetem.

lavór 2016.02.01. 19:29:47

Unalmas téma ez már. A bunkó és nem adófizető gázszerelő, fodrász, villanyszerelő, az alkesz kőműves, festő... a maszek kereskedők tömegeiről mikor lesz szó?

halaloszto 2016.02.01. 19:37:24

@Yaesu: csak ott be tudod irni, es a tobbiek is latjak hogy ez meg ez tortent veled. nem egy taxissal, hanem konkretan azzal az uberessel. es siman kirugjak ha sok a negativja, nem egy nap letiltast kap.

halaloszto 2016.02.01. 19:39:24

@woofwoof: majd ha budapesten is turban lesz a taxison alapbol, mas lesz a hozzaallas.

Zajongő 2016.02.01. 19:40:07

@lavór: Szerintem akkor ha az általad említett adócsaló kóklerek miatt nem jutunk be időben a munkába, mert azok a többi adócsaló kókler ellen tüntetnek a Deáknál.

Az úton keresztbe tett gázórák, ollók, vezetékek, malteros vödrök és létrák lesznek.

lavór 2016.02.01. 19:41:39

@Zajongő:

Te szegény, nem tudtál időben beérni a munkába... Jaj, szegény fejednek! Jaj, jaj, jaj...!

Zajongő 2016.02.01. 19:44:15

@lavór: Taxis/munkanélküli vagy?

lavór 2016.02.01. 19:45:03

@Zajongő:

Csak annyira, mint te kőműves.

halaloszto 2016.02.01. 19:47:14

lavór egy je suis taxis. ezen a héten.

csak egy néző 2016.02.01. 19:47:17

Az Erzsébet hidat, engedély nélkül 15!!!percre lezáró fekete ruhás nővért pénzbírságra ítélték, aki nem magáért állt ki. A belvárost 3 napra a legforgalmasabb helyen, engedély nélkül megbénító guruló koldusokhoz nem mert ez a bátor kormány hozzányúlni, oszlatni, mert befostak egy pár hőzöngő baromarcútól, aki a saját önös érdekeiért balhézott.
Sajnos az a becsületes taxis, aki tényleg megpróbál törvényes módon dolgozni, képtelen fellépni és kivágni maguk közül ezeket a rablókat.
A videóhoz nem is kell semmit hozzáfűzni, magáért beszél.

//index.indavideo.hu/video/taxis_kutyu_csalas_maffia

csak egy néző 2016.02.01. 19:49:18

@lavór:
"A bunkó és nem adófizető gázszerelő, fodrász, villanyszerelő, az alkesz kőműves, festő... a maszek kereskedők tömegeiről mikor lesz szó?"
Ezek tényleg nagyon akadályoznak a mindennapi életben, akiknek a szolgáltatásait te természetesen nem veszed igénybe.DDD

lavór 2016.02.01. 19:52:02

@csak egy néző:

Érdekes ember lehetsz. Ha akadály kerül eléd, nem megkerülöd, ott állsz és vársz a csodára, míg az akadály magától elgördül előled.. :DDD Milyen lehet, ha valami valóban fontos dologban lennél akadályozva? Bele se merek gondolni.

csak egy néző 2016.02.01. 19:59:26

@lavór:
lavorkám, csak sajnálni tudlak, ha ennyi tudta megérinteni a tudatodat. Engem pl rohadtul nem akadályoztak, mert nem is jártam a városba, csak a tv-n láttam, hogy milyen bátran, hősies módon tüntettek pár ügyeletes kivételével a meleg kávézókban, gyroszosoknál.
Vagy csak nem ráhibáztam, hogy taxis vagy te is?

martineden 2016.02.01. 20:01:03

@woofwoof: ,,De amúgy meg fogj kocsit New Yorkban"..Mi a bajod evvel?Elarulnad?

lavór 2016.02.01. 20:03:43

@csak egy néző:

Már írtam, nem vagyok taxis. Sem uberes. Hadd tüntessenek, miért zavar az téged a karosszékedben ülve, pláne, ha még nem is érint a kérdés.
Az általad is idecitált fekete ruhás nővér szégyenletes esete is példa a magyar társadalom beteg mivoltára.

fifibá55 2016.02.01. 20:10:29

Ha elkerülhetetlen a taxi: beülök a hátsó ülésre, becsukom az ajtót, köszönök, a vezető szemét nézem közvetlenül vagy a tükörből, megmondom a címet, az általam választott útvonalat, hogy az út végén számlát kérek, hogy kártyával fizetek. Mindezt viszonylag csendesen, és közben meredten és komolyan nézem. Mivel a pofám is olyan, mint egy adóellenőré, eddig egyszer sem volt atrocitás. Ja, és menet közben nem beszélgetünk.

cardiobascularis 3 2016.02.01. 20:14:08

Mi a faszom az a mídfárer?

Zajongő 2016.02.01. 20:17:50

@lavór: Erősnek érzem, hogy a nővéreket hasonlítod össze a taxisokkal.

Előbbi egy megbecsült de meg nem fizetett szakma, utóbbi kóklerek társasága, akik sokkal többet keresnek mint amit hozzáadott értékük indokol.

lavór 2016.02.01. 20:21:34

@Zajongő:

Mindkét szakma csak a saját érdekeit próbálja érvényesíteni.
Az a szomorú, hogy az általad fajsúlyosabbnak ítélt szakma mellé nem állt oda sem a társadalom - holott a betegellátás minőségének javítása is cél lenne, sem a szakma.

Annak van súlya, ami mellé többen odaállnak.

McKinney 2016.02.01. 20:33:01

"Mert hogy egyelőre sem a taxisoknak, sem a nyilvánvaló adókerülőknek nem fizetek, az biztos."
ezt mostan jól benézted, pont mai hír hogy az uber minden fuvar után elektronikus számlát állít ki, a taxisok meg ott csalnak ahol tudnak - mondjuk ez nem újdonság.

Roan 2016.02.01. 20:35:26

Egyszer, mikor a cégnél felvett a taxis, megkérdezte, hogy milyen tulajdonban van a cég. Mikor kiderült, hogy multiról van szó, előadta, hogy bezzeg a magyar vállalatok hogy el vannak nyomva, meg a multik kitalicskázzák a pénzt... Ezt nevezem diplomáciai érzéknek :)

VeeVee 2016.02.01. 20:36:17

Utálom az uberes csőcseléket, és nem vagyok taxis. Szidjatok mert ehhez értetek, csóók

rosszqutya69 2016.02.01. 20:54:28

Egyszer, még taxis koromban, egy blogger azzal akart kifizetni, hogy orálisan kielégít, mert akkor még nem volt Uber és így nem tudott nekik blogbejegyzésnek látszó kis reklámot csinálni, minek következtében pénze sem volt.

Aki nem hiszi, járjon utána.

Jankó962 2016.02.01. 21:11:08

@Burgermeister: Ltom megrtetted a problmjukat! :)

Jankó962 2016.02.01. 21:13:22

@Pistike1: Havi 500 ezerig mkdik az talnyad. Mi a gond ezzel?

Jankó962 2016.02.01. 21:16:31

@skvugdskuvsdiov: ciki ha jobban szeretik a jo uzletet mint a rosszat?

Szumi 2016.02.01. 21:51:34

Én egyszer hívtam taxit egy nagy társaságtól, decemberben, nagy hidegben. Mídfárert is kértem - mondták, az nincs. Na, azóta is itt állok.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.02.01. 23:37:17

" nyilvánvaló adókerülőknek nem fizetek"
Az Uber most jelentette be, hogy számlát küld minden utazásról. Közben a taxisok még nyugtát se adnak...

"tőlem kérdezte meg, hol van az az utca, ahová megyünk, melyik kerületben, és hogy jutunk el oda"
Régebben én is azt hittem, hogy sikerült 3-4 olyan utcában is laknom vagy dolgoznom, amit senki se ismer, de kiderült, hogy csak a taxisok tudatlanok és lusták elővenni a térképet.

"aki ki sem jött a címre"
Nekem ilyen többször is volt, főleg külső kerületekben.

"Akkor még nem volt kártyás fizetés."
A taxisok többségénél manapság sincs, mert pont lemerült/elromlott...

"nem tudott visszaadni"
Mindennapos eset még a kártyás fizetés korszakában is, hogy csak pontosan kiszámolt készpénzt fogad el vagy egy jókora borravalót, ha nem váltod fel valahol...

A KRESZ alapján nem kell biztonsági ülésbe ültetni a gyereket a taxi hátsó ülésén és a sofőrnek a saját biztonsági övét sem kell bekapcsolnia. Ennyit a biztonságról...

Manapság az Uber sofőrjei között bunkóság alapján szinte 100%-osra meg lehet mondani, hogy ki volt már taxis...

bkkzol 2016.02.02. 03:53:25

A taxisok mindig egy külön kasztnak képzelik magukat. Ha így érzik akkor szólni kellene nekik, hogy nem egy felső kaszt az övék. Személyes sértésnek veszik a számla kérést...

CoolKoon 2016.02.02. 07:37:53

A rohadt életbe is hogy mennyire kinyílt a csipájuk a taxis nevű rohadékoknak manapság! Talán 15 éve történt velem (de el nem felejtem), hogy épp Pestre mentünk (én, a tesóm, és az anyám), erre egyszer csak egy taxis bevágott elénk, de úgy, hogy majdnem beleszaladtunk. Anyám persze rá is dudált ahogy illik. Az a baromarcú meg a következő lámpánál kiszállt (anyám már látta, hogy baj van, mert azonnal felhúzatta velünk az összes ablakot), és odajött hőbörögni. Az anyám meg komplett levegőnek nézte a faszkalapot (én akkor talán 13-14 éves lehettem, és jóval vékonyabb mint ma, úgyhogy nem voltam abban a helyzetben, hogy intézkedjek), erre az a barom bepöccent, és egy hatalmasat köpött az (oldalsó) ablakra. A cég amelyikhez tartozott a Taxi 2000 volt (akkoriban még az Esti Showder egyik főszponzorai is voltak). Úgyhogy továbbra is azt tudom csak kívánni nekik, hogy gebedjenek meg a tetvek.

Bontson zászlót az összefogás! 2016.02.02. 08:46:58

@lavór: figyi, @csak egy néző: egy antiszemita proletár, aki munkanélküli, és minden álma, h elvegye a nála gazdagabbaktól a vagyont (amit aztán elkótyavetyél, és megint hömbölögni kezd)

Gglle 2016.02.02. 09:19:00

Egyszer egy taxis srac elore kinyitotta nekem az ajtot es ragaszkodott hozza, h en valasszak zenet! Nagy elmeny volt.

A legtobb taxis, akikkel utaztam, annyira apolatlan volt, h az ablakot az ut vegeig nyitva kellett tartanom. Sokszor megfajdult a fejem miattuk.

csak egy néző 2016.02.02. 09:58:56

@Bontson zászlót az összefogás!:
Faszszopókám, neked mi volt a lánykori neved?
Csak nem kivágtak már innen?
Lúzerkém, szeretnél te olyan "proletár" lenni, mint én és csak, megkérdezlek faszfejkém, hogy miből sikerült leszűrnód, hogy ácsingózom más vagyonára?

átlátó 2016.02.02. 11:06:44

Körülbelül egyet is értek a listával, beleillik a kialakult képbe, sorba...valuta váltó, autó berántó, taxis, egy szcéna...nagyjából ez van és rögtön eszembe jut egy másik csoportosulás.
Az ő viselkedésük, életvitelük is a megtapasztalt tapasztalatokon alakult ki drága polgártársak, közöttük számos alul tapasztalt nagy világ megváltó forradalmár.
Ha nem csal az emlékezetem, a Fekete Pista a Vuk című méltán népszerű szösszenetében emigyen fogalmazta meg azt a jogos előítéletet, ami ellen épp úgy hőzöngenek a taxisok, ahogyan az e tárgyban tapasztalatlan nem taxisok.
Íme: "- Biztosan cigányok jártak errefelé!" . mondta a Simabőrű.
Holott a róka csupán ösztönösen viselkedett a baromfiak udvarában. Éhes volt, vitte.
Öööö...csak azok hőzöngjenek most, akik érintettek...én például sosem vettem magamra, amikor régen, amikor még minden más volt, azt írta ki az osztrák, hogy: "Ne lopj magyar!" Ugyanis nem éreztem magam érintve, az osztrák pedig csak annyira volt előítéletes kollektív módon, ahogyan vagyok én a taxisokkal, meg a rókákkal.
Innen is üdvözlöm a harcos jogvédőket, kívánok nekik kellő kitartást. Szükségük van rá.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2016.02.02. 19:47:38

@cardiobascularis 3: Szerintem olyasmi lehet, mint egy patkán felejtett radíl egy rótling ceruza végén.

Beats of Budapest 2016.02.02. 20:02:12

@Szumi: te sem érzed az iróniát, mint a többiek, akik a mídfáreren pörögnek, de nem baj.
süti beállítások módosítása